Az 1870-ben felmért buvati földnyelv körüli kanyarulat - akkori szóhasználattal szerpentina - 1896-ra 1800 méterről 900 méterre szűkült, a kanyarulat egyes részein a térkép szerint 600, illetve 800 métert vándorolt a meder

A Földművelésügyi Minisztérium vízügyekkel foglalkozó tanácsának jegyzőkönyvei szerint az illetékesek tisztában voltak az itteni viszonyokkal és a szakemberek az átvágásokon túl a térségben szükségesnek ítélt folyószabályozási művek, partbiztosítások terveit is elkészítették. A budapesti folyammérnöki hivatal felügyelete alá tartozó gemenci szakaszon a felmérések szerint a Duna "… 60 év alatt ezt az egész területet bebarangolta úgy, hogy ez az 5 km széles sáv tele van régi medrekkel, holt ágakkal és tavakkal"- írta Szabó Nándor 1912-ben. Az Országos Vízépítészeti és Talajjavítási Hivatal Kvassay Jenő vezetésével 1892. szeptember 23-29. között szervezett Bécs és Orsova közötti bejárásán a folyammérnöki hivatalok által elkészített Duna szabályozási tervek helyszíni felülvizsgálatát végezte el. A jég szabad levonulását biztosító és a megfelelő hajózó út létrehozását célzó beavatkozásokról az 1893. évi XVI. törvénycikk "A Duna folyam fajszi és Bogyiszló-Baja közötti szakaszainak szabályozásáról" rendelkezett. A gemenci részen 1893-1898 között három átvágás készült: a sükösdi, az érsekcsanádi és a Baja feletti Koppánynál. Közülük a koppányinál volt a rövidülés a legkisebb és az eredetileg 25 méter szélességű vezérárok nem bővült megfelelően, így gyakran keletkezett jégtorlasz (1903-ban és 1909-ben szükségessé vált robbantással történő bontásuk-megindításuk). Az itteni átvágás helyzetét még bonyolította az is, hogy az abban az időben készült Baja-Bátaszék vasúti híd úgy épült meg, mintha a kanyarulat teljesen kifejlődött volna (azaz merőlegesen a Duna tervezett sodorvonalára) és a holtág elzárt lenne, ezért az átmeneti helyzet nagy gondot okozott a hajózásnak.

Még Gemenchez tartozik a Baja alatti sárosparti Duna-szakasz, ahol 1820-1821-ben az akkori legsürgősebb problémák orvoslására Beszédes József irányításával történtek átvágások. Mivel nagyobb munkákat itt később nem végeztek, a folyó a kanyarulat jobb oldali, homorú partját nyugat felé vitte, míg a másik oldalon zátonyt épített, amelyből a XX. század elejére alakult ki a Kádár-sziget. A körülötte kifejlődő két főág közül a bal oldali, a Kádár-Duna vált hajózhatóvá, ám az itteni zátonyokon gyakran feltorlódó jég további szabályozást igényelt. A második világháború után elkezdett munkák során a Kádár-Dunát elzárták, és a Sárosparti kanyarban hosszú partvédezetet építettek.

A vázolt regulációs munkák során alakult ki Gemenc vízhálózatának alaprajza, amelynek vonalvezetését napjainkig számos hossz- és keresztirányú szabályozási művel igyekeztek állandósítani, finomítani. A megépült árvízvédelmi töltések között áthaladó Duna zöld folyosóként az itteni élővilágnak a forrástól a torkolatig húzódó hosszirányú dimenziót hivatott biztosítani. Ugyanakkor a hullámtér vizei és belső területei számos holtággal és fokkal kapcsolódnak a Dunához, gondoskodva a vízi ökoszisztéma keresztirányú dimenziójáról, amelynek működésében az 1980-as évek közepétől zavarok mutatkoztak. A területen dolgozó erdészek hívták fel a figyelmet a hullámtéri növényzet alakulásának száradási folyamataira, amelyet ők a talajvízszint, végső soron a dunai vízszintek süllyedésével hoztak kapcsolatba (megjelentek szárazságtűrő növények is). Ezen túl, feltűnővé vált a mellékágak torkolati részének feliszapolódása, emiatt várható volt a Dunával időszakos kapcsolatban álló belső víztestek vízminőségének romlása. A bajai vízmérce mintegy száz éves időszakára kiterjedő statisztikai vizsgálatok kimutatták, hogy a sikeres folyószabályozást követő medereróziós-beágyazódási folyamat vezetett a Duna jellemző vízszintjei közül a nagyvízállás nagyjából 1 méteres, a közép- és kisvízállás közel 1,5 méteres csökkenéséhez (miközben a folyó vízhozamai nem változtak). A ritkábbá és rövidebbé váló elöntések, vízpótlások orvoslásához legfontosabb lehetőségnek a következők bizonyultak: az elzáródások, feltöltődések megszüntetése; a torkolati részekhez kapcsolódó folyószabályozási művek átépítése; a tavak vizének megtartását szolgáló műtárgyak készítése. A beavatkozásokkal - úgy tűnik - megvalósítható a cél, kontinensünk egyik legnagyobb hullámtéri élőhelyének és az itt honos élővilágnak további megőrzése.

Adatok, érdekességek
A Gemenc név Marsigli mappáin még nem, de Ins. Gementz formában Mikoviny Sámuel a Dunát Esztergom és Baja között ábrázoló 1740-ben készült térképén egy Decs és Sükösd között fekvő dunai sziget elnevezésében már megjelenik. Kiss Lajos etimológiai szótára szerint a név szláv eredetű, jelentése szérű. A Gemenci Tájvédelmi Körzetet erről, a terület északi részén elterülő, mintegy 1500 hektár kiterjedésű erdőről nevezték el, amelynek Duna-parti részén a terület első vadászbérlője hangulatos vadászházat építtetett. A gemenci területhez számos érdekes nevű erdőrész tartozik: Taplós, Góga, Duna-erdő, Sáros-alja erdő, Hátfő erdő, Gemenci-erdő, Keselyűs, Fekete-erdő, Szomfova, Buvat, Gyöngyösoldal, Malomtelelő, Lassi, Veránka, Keskeny-oldal, Rezét, Sugó, Cserta, Koppány, Pörbölyi-erdő, Gyűrűsalj, Pandúr, Kádár-sziget és Erősalj a legjelentősebb közülük. Néhány név eredetét a néphagyomány megőrizte. Szomfova a feljegyzések szerint az egykori Asszonyfalva településről kapta a nevét. Buvat nevének kialakulásában az játszott szerepet, hogy Decs határának a falutól legtávolabb eső része. Malomtelelőre vontatták be egykor a jég károkozását megelőzendő a hajómalmokat. Gyűrűsaljon sok a gyürücebokor (veresgyűrű som), amelynek ágait a halászok varsakarikának használták, és ebből származhatott az elnevezés. A Pörbölyi-erdő neve az itteni uradalmak közötti pörből származik. Pandúr-erdő névadója a hasonló nevű sziget északi részén, a Duna mederváltozásai közben a XVIII. század végén eltűnt falu.

Gemencet országos szinten igazából Homoki-Nagy István 1952-ben forgatott Gyöngyvirágtól lombhullásig című természetfilmje tette ismertté. Később itt forgatták a Tizenkét hónap az erdőn című film egyes jeleneteit is, de napjainkban is szívesen keresik fel a természetet filmezők és fotósok. Több könyv is bemutatta a tájat, az itt élő emberek mindennapjait és az idillikusnak tűnő környezet élővilágát. Közülük - a teljesség igénye nélkül - kiemelkedik Kácsor László: Gemenc, Rakonczay Zoltán (szerk.): Kiskunságtól a Sárrétig, Iványi Ildikó - Lehmann Antal (szerk.): Duna-Dráva Nemzeti Park, Tóth Imre: A gemenci erdők története és Kalotás Zsolt: A Duna-Dráva Nemzeti Park című munkája.

Az 1977-ben létrehozott GTK-ban a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter a 3/1992. (II. 10.) számú rendeletével kijelölte a fokozottan védett területeket, majd a Tájvédelmi Körzetet 7/1996. (IV. 17.) számú rendeletével alapított Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz csatolta. A hazai Erdőrezervátum Program a 4/2000. (III. 24.) KöM rendelettel három gemenci területet nyilvánított erdőrezervátummá, lehetővé téve az itteni ártéri ökológiai rendszer természetes folyamatainak kutatását és jobb megismerését: a Buvat erdőrészt a Keszeges-tó környékén, a Veránka-sziget déli részén Sasfokot és a Kádár-szigetet (utóbbit folyóiratunk 2003. februári számában mutattuk be). Magyarország 1979-ben írta alá a hivatalos nevén az Egyezmény a nemzetközi jelentőségű vizes területekről, különösen, mint a vízimadarak élőhelyeiről, ismertebb nevén ramsari egyezményt (az Országgyűlés 1993. évi XLII. törvényként hirdette ki), amelynek jegyzékében 1997 óta Gemenc is megtalálható. Előzőek mellett az Európai Unió egységes természetvédelmi rendszere, a Natura 2000 hálózat Gemencet Különleges Madárvédelmi és Különleges Természetmegőrzési Területként tartja nyilván, továbbá szerepel a BirdLife International Fontos Madárélőhelyek (IBA) felsorolásában.

A terület nagy részén tulajdonos uradalmak birtokainak második világháborút követő államosítása után a kezelők a Dunaártéri Erdőgazdaság és a Gemenci Vadgazdaság lettek. Az 1968-as gazdasági reform során a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság névvel egyesítették őket, majd 1993-tól részvénytársasági formában folytatják a gazdálkodást. A Dunaártéri Erdőgazdaság területe Dunaföldvártól a Béda-Karapancsáig húzódott, amelynek hullámtérig húzódó útjai az áradások után még hetekig járhatatlanok maradtak. A nagy fakitermelés szükségessé tette olyan szállítási rendszer kialakítását, amely a víz levonulását követő kisebb javítások után már képes volt működni. Albrecht főherceg Mohács alatti egykori birtokán, az első világháborút követően készült kisvasút szolgált mintául a későbbi fejlesztésekhez. Az elkészült pályák hosszúsága 1966-ra elérte a 100 kilométert. A kiépített vasúthálózat gerincét a 30 kilométer hosszú Pörböly - Gemenc-delta - Bárányfok fővonal alkotta, amelyhez több mellékvonal kapcsolódott. Ezen kívül készült néhány, a fővonalhoz nem kapcsolódó sínpálya is (pl. a Pandúr-szigeten). Az ilyenek jellemzően a Duna-parti rakodónál kezdődtek, ahová uszályon vitték a mozdonyt, illetve a kocsikat, majd csörlőkkel tették át a sínre a gépeket. Az 1990-es évekre csökkent az egy tömbben kitermelésre tervezett erdőrészek nagysága, így a szállítási mód átterelődött a közúti járművekre és a mellékvonalak zömét felszámolták.