Az éghajlat változásával járó kockázatok

klímaváltozással kapcsolatos kockázatok az 1980-as évek második felétől kerültek a figyelem középpontjába. Azt ma már kevesen vitatják, hogy bolygónk éghajlatában igen jelentős változások mennek végbe, ám e jelenség oka éppúgy vitatott, mint pontos iránya. A szakma a mai napig nem tudta eldönteni, hogy a globális felmelegedésnek nevezett jelenség mennyiben természetes folyamat, mennyiben emberi aktivitás eredménye, és hogy pontosan milyen következményekkel is járhat. Éppen ezért 1990-ben Bergenben az európai kormányok, majd 1992-ben Rio de Janeiróban, 2002-ben pedig Johannesburgban a világ összes országa elfogadta az elővigyázatosság elvét. Ennek értelmében az olyan esetekben, amikor fennáll valamilyen jelentős fenyegetés valószínűsége, de még nincs kellően bizonyítva, a döntéshozóknak meg kell hozniuk a megfelelő intézkedéseket a potenciális veszély elhárítása érdekében.[1]

Tudjuk, hogy a történelem során számos esetben előfordult olyan éghajlatváltozás, mely komoly kihívást intézett az akkor élt emberek felé, olykor hatalmas és virágzó birodalmak pusztulását okozva. Nagy valószínűséggel így omlott össze a mezopotámiai, a perui, az egyiptomi vagy éppen a maja civilizáció is. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a tengeráramlások hőmérsékletében beálló nagymértékű csökkenés az 1300-as évektől Európában egy „kis jégkorszak” kialakulásához vezetett. Ennek hatására számos északi kikötő használhatatlanná vált a téli hónapokban, a mezőgazdasági termelés visszaesett. A jelenség hozzájárult a fő hajózási útvonalak áttevődéséhez a Földközi-tengerről az Atlanti-óceán nyugati partjára, ami alapvetően változtatta meg Európa hatalmi és gazdasági viszonyait, és jelentős mértékben hozzájárult a társadalmi elégedetlenség növekedéséhez, ami számos esetben vezetett forradalomhoz (pl. a nagy francia forradalmat is számos rossz termésű év előzte meg).[2]

A XIX. század végére ez a „kis jégkorszak” véget ért, és azóta a hőmérséklet folyamatos emelkedést mutat (a század végére a hőmérséklet globálisan 1,4-5,8°C-kal, míg Európában 2-6,3°C-kal fog emelkedni[3]). Éppen ezért nehéz egymástól elválasztani a természetes és az emberi tényezők szerepét a változások előidézésében. Ma már egyre többen gondolják úgy, hogy az emberi tevékenység, ha nem is önmagában felelős a jelenségért, nagymértékben hozzájárul súlyosbodásához, ráadásul az egyetlen olyan ok, amelyen igazán hatalmunkban áll változtatni. Az is biztosnak tűnik, hogy a folyamat ma már nem állítható le rövid távon – fel kell készülnünk arra, hogy radikális módosulások fognak bekövetkezni a világ éghajlati rendszerében, és a szennyező anyagok kibocsátásának csökkentése mellett ki kell alakítani az új körülményekhez való hatékony alkalmazkodás mechanizmusait is.[4] A szén-dioxid és más, az üvegházhatáshoz hozzájáruló gázok (pl. a metáné, melynek forrása részben az állattenyésztés és a rizstermesztés) koncentrációja tartósan meg fogja haladni a természetes egyensúlyi szintet, ami akkor is csak igen lassan állna helyre, ha teljesen megszűnne a Földön az emberi szennyezőanyag-kibocsátás.

A folyamatot gyorsító emberi tevékenység nagyon sokrétű és számos tekintetben a tulajdonképpeni modern életformát érinti. A fő problémát az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 75%-át kitevő szén-dioxid jelenti.[5] A legfejlettebb országok politikai, társadalmi és gazdasági modelljei azok, melyek leginkább okolhatóak: a folyamatos fejlődést és a fogyasztás növekedését igénylő gazdaság, a hatalmas mennyiségű olcsó energiára való igény, ember és természetes környezete kapcsolatának elvesztése, a rövidtávú gondolkodás eluralkodása alapvető elégtelenségei a nyugati modellnek. Mégis ahhoz, hogy a szegénységből és a reménytelen alulfejlettségből kitörjenek, a fejlődő országok is kénytelenek ehhez a példához fordulni, hiszen úgy tűnik, ez vezet leggyorsabban sikerre.

Jelenleg tehát a nemzetközi intézmények, kormányok és civil szervezetek törekvései ellenére sincs túl sok remény arra, hogy a változásokat idejében megállítsuk. További probléma, hogy azt sem tudjuk pontosan megmondani, hogy az éghajlat módosulása milyen irányban fog megtörténni, illetve hogy ez milyen hatásokkal jár majd. A leggyakrabban emlegetett következmény a sarki jégsapkák elolvadása (illetve a kontinensek belsejében található hó és gleccserek visszavonulása) és ezen keresztül a tenger szintjének jelentős emelkedése. Számos jelenleg lakott terület kerülhet víz alá, tömeges elvándorláshoz vezetve. Megváltozhat a tengeráramlások iránya és hőmérséklete. Elképzelhető, hogy az elolvadó északi-sarki jég, a leváló jégtömbök, belekerülve a Golf-áramlatba lehűtik azt, és ezzel megszüntetik az áramlatnak azt a szerepét, melyet Európa nyugati partvidékének – de általában véve is egész Európának – a melegen tartásában játszik. A következmények tárgyalásához elég arra utalni, hogy hasonló folyamatok vezettek annak idején a korábban már tárgyalt „kis jégkorszak” kialakulásához.[6]

És mi lesz, ha megszűnik a Golf-áramlat?

Ugyanakkor ha az olvadás túl gyorsan következik be és a fehér, nagy hővisszaverő képességű földfelületek (hómezők, gleccserek, jégtáblák) helyét átveszik a sötét, nagy hőelnyelő képességű felületek (pl. sziklák), akkor ez tovább erősítheti a felmelegedést további olvadást gerjesztve, ezáltal egy ördögi kört hozva létre.[7] Nem elhanyagolandó, hogy a folyamat következtében a jegesmedvék elvesztik természetes élőhelyüket, és az eszkimók hagyományos környezete és életmódja is megszűnhet.

A nagyobb hőmérséklet nagyobb párolgással jár, ami jelentős mértékben növeli majd a lezúduló csapadék mennyiségét is. Hazánk térségében arra is számítani lehet, hogy az időjárás jóval szélsőségesebbé válik, és a jelenleginél jóval inkább elválnak egymástól az év csapadékos és száraz időszakai, rendszeres aszályokat, majd ár- és belvizes időszakokat hozva létre.[8]

Bár egyes északi országok számára a felmelegedés – legalábbis rövid távon – számos előnyös következménnyel járhat – mint amilyen az északi kikötők téli használatának lehetősége, korábban fagyott vagy hóval borított földterületek művelés alá vonása, új ásványlelőhelyek feltárása[9] – a hőmérséklet akár csekély mértékű megváltozása is megbonthatja számos állat és növény hagyományos életciklusát, tömeges elvándorlásukhoz, kipusztulásukhoz vagy visszaszorulásukhoz vezetve. Jelentősen csökkenhet egyes alapvető élelmiszernövények terméshozama, rontva ezáltal az élelmiszerbiztonságot, és tovább súlyosbítva azon területek helyzetét, melyek már ma is az éhínség legfőbb elszenvedői.[10]

A klímaváltozás következményei valószínűleg jóval kevésbé érintenék a fejlett országokat, és igazi vesztesei a már ma is nehéz körülmények között élő közösségek lennének, például Afrikában vagy Latin-Amerikában. Közvetett hatásai alól azonban egyetlen terület sem lesz képes kivonni magát. Az életkörülmények megnehezedése társadalmi feszültségekkel fog járni, melyek súlyos konfliktusokhoz, egyesek szerint akár államkudarcokhoz is vezethetnek. A legrosszabb helyzetű területekről tömeges elvándorlás indulhat el a jobb lehetőségekkel bíró vidékek felé, tovább növelve a társadalmi konfliktusok lehetőségét és eltartóképességén felül megterhelve a célterület társadalmi, gazdasági és környezeti lehetőségeit.[11]

Nehéz megjósolni, hogy mi vár ilyen körülmények között Magyarországra. Egyes forgatókönyvek szerint – legalábbis rövid távon – országunk profitálhat a telek enyhüléséből, az enyhe hőmérsékletemelkedésből.[12] Ha azonban tényleg bekövetkezik a Nyugat-atlanti áramlás lehűlése, akkor ez hazánkban is hűvösebb nyarakat és dermesztő teleket eredményezhet. Már az utóbbi évtizedekben is megfigyelhettük a szélsőséges időjárási jelenségek gyakoriságát. Évről évre hőségriadókat tesz szükségessé a nyári hőhullám, mely 2003-ban legalább ötszáz áldozatot követelt hazánkban.[13] Megszaporodtak a vízzel kapcsolatos biztonsági problémák is, rendszeres a belvíz- és árvízveszély, az özönvízszerű esőzés (pl. 2005 áprilisában, a Mátrában). A 2006 januárjában tapasztalt szélsőséges hideg is beleillik a globális felmelegedés forgatókönyvébe, mivel az nem egyértelműen hőmérsékletemelkedéssel, hanem rövidtávon sokkal inkább a szélsőséges hőmérsékleti jelenségek nagyobb gyakoriságával számol. A Magyarországon tapasztalt tartósan -10ºC alatti hideggel párhuzamosan Moszkvában -30ºC alatti fagyot mértek, míg Kalkuttában fagypont körülire süllyedt a hőmérséklet, Ausztráliában viszont 45-46ºC-ra is emelkedett a hőmérő higanyszála.[14] Hazánk éghajlatában legnagyobb valószínűséggel a mediterrán jelleg fog erősödni: az átlaghőmérséklet emelkedése mellett az évi csapadékmennyiség csökken, a nyarak szárazabbak, a telek csapadékosabbak lesznek, ami megnövelheti az árvizek kialakulásának veszélyét.[15] Nem vonhatjuk ki magunkat a migrációs hatások alól sem: már ma is világszerte mintegy 30 millióra tehető a környezeti menekültek száma, és ez a szám 2050-re akár 150 millióra is emelkedhet.[16]

Ami a társadalmi hatásokat illeti, mindenképpen várható a társadalmi különbségek növekedése, a kirekesztés jelenségének gyakoribbá válása. A tehetősebbek könnyebben fogják viselni a megváltozott körülményeket (légkondicionálót szerelnek fel, jobb biztosításokat kötnek stb.), de a hatások alól ők sem vonhatják ki magukat teljesen. A váratlan környezeti katasztrófák által a közszolgáltatásokban okozott kiesések őket is érinteni fogják, de általában is számos alapvető infrastrukturális létesítmény kerülhet veszélybe.[17] A légkondicionálók magas száma miatt a forró nyári napokban megnövekedett áramfogyasztás potenciálisan összeomlással fenyegeti az energiahálózatokat.

Az utóbbi években számos nemzetközi egyezmény született a helyzet kezelésére. 1988-ben az UNEP (Egyesült Nemzetek Környezeti Programja) és a WMO (Meteorológiai Világszervezet) hozta létre az IPCC-t (Klímaváltozásokkal Foglalkozó Kormányközi Szakértői Testület), melynek feladata, hogy széles tudományos egyetértést hozzon létre a globális éghajlatváltozás okairól és várható alakulásáról. 1992-ben Rio de Janeiróban írták alá az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményét. 1997-ben született meg és 2005 februárjában az oroszországi ratifikációval lépett életbe az úgynevezett Kiotói Jegyzőkönyv, melynek értelmében az aláíró államok vállalták, hogy 2008 és 2012 között az 1990-es szinten stabilizálják az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, sőt azt lehetőség szerint 5-8%-kal még csökkentik is. Az egyes államok különböző mértékű csökkentést vállaltak.[18]

http://www.playhold.com/www.ckke.hu/index_10309010.php