A természeti környezet pusztulása

A környezeti biztonság kérdése több szempontból is kiemelt helyet kell, hogy elfoglaljon a minket érintő biztonságpolitikai témák között. Hosszú távon kétségtelenül ez a fenyegetés jelenti az egyik legsúlyosabb veszélyt, hiszen világunk bioszférája – legyen bármilyen alkalmazkodóképes – viszonylag stabil éghajlati körülményekhez alkalmazkodott. Egy nagyobb változás olyan mértékben boríthatná fel az évezredek vagy akár évmilliók alatt kialakult, kényes egyensúlyon alapuló rendszereket, melynek hatására az a környezet pusztulna el véglegesen, mely az ember számára a létfeltételeket biztosítja.

Ez a probléma nevezhető talán a leginkább globálisnak: a hatások többsége idővel az egész bolygó felszínén megjelenik. A széndioxid-kibocsátás magas szintje az üvegházhatás révén egész Földünkön emeli a hőmérsékletet, bizonyos hajtógázok levegőbe jutása elvékonyítja a légkör felső rétegeiben az ózonréteget, a tengerek szennyezése az egész bolygó ökológiai rendszerét veszélyezteti, és a savas esők sem ismernek országhatárokat.

További nehézséget jelent, hogy a kiváltó okok és azok hatásai időben gyakran igen távol kerülnek egymástól. Így például a széndioxid-kibocsátás mégoly gyors és radikális globális csökkentésével sem lehetne rövid távon elérni azt, hogy a globális felmelegedés hatásai megszűnjenek; hiszen évszázadok alatt halmozódott fel a légkörben az a széndioxid-mennyiség, mely nagyrészt az éghajlatváltozás okozója. Ha egyáltalán nem bocsátanánk ki e szennyező anyagból, légköri koncentrációja még akkor is hosszú ideig az egyensúlyi érték felett maradna, és így a felmelegedés folytatódna.

A környezet védelme gyakran szembekerül egy másik alapvető törekvéssel, a globális igazságosság elérésével. Tisztában vagyunk ugyanis azzal, hogy ha a fejlődő országok a nyugati fejlődési modell, a szénhidrogénekre épülő gyors ütemű ipari fejlődés átvételével igyekeznek felzárkózni és megszüntetni az őket sújtó óriási szegénységet és gazdasági elmaradottságot, akkor egyben tűrőképességének határán túlmenően fogják beszennyezni környezetünket. A fejlődés lehetőségének megtagadása viszont – miközben a fejlett országok továbbra is vonakodnak csökkenteni saját szennyezőanyag-kibocsátásukat – erkölcsileg tarthatatlan álláspont.

A természeti környezet pusztulásával összefüggő problémák alapvetően három csoportba oszthatók. Mindhárom kérdés az éghajlatban bekövetkező változások, a természeti erőforrások megfogyatkozása, a túlnépesedés és az emberek közötti együttműködés hiánya következtében válik veszély- vagy konfliktusforrássá.

1. Bolygónk átlaghőmérséklete az üvegházhatás jelenségének következményeként növekszik. Az éghajlat változása átalakíthatja az egyes területeket érő éves csapadékmennyiséget, annak éves eloszlását, növelheti a szélsőséges időjárási jelenségek előfordulásának valószínűségét. A leginkább sújtott területekről tömeges elvándorlás indulhat el a gazdagabb területek felé, megszaporodhatnak a társadalmi konfliktusok, növekedhet a bizonytalanság.

2. A hőmérséklet növekedése, a szélsőségek gyakoribbá válása, a csapadék eloszlásának változásából fakadó vízhiány veszélyeztetheti a globális (és helyi) élelmiszerbiztonságot, drasztikusan növelheti a jelenlegi, mintegy 800 millió éhező létszámát. Az új éghajlati körülmények között az adott földrajzi térségben eddig ismeretlen betegségek megjelenése fenyeget, miközben az ezekkel szemben némi védettséget nyújtó biodiverzitás (faji és fajokon belüli változatosság) a kritikus szintre csökkent.

3. A vízzel kapcsolatos mennyiségi, minőségi és ütemezési problémák országok közötti és társadalmon belüli konfliktusokat okozhatnak. Minden hónapban százezrek veszítik életüket a megfelelő vízellátás hiányában, különösen a legszegényebb országokban. Csapadék és öntözővíz hiányában a mezőgazdaság is összeomolhat. A nehézségek kezeléséhez szükséges a megfelelő technikai kapacitások kiépítése, a víz elosztásának szabályozása, a vízügyekben való együttműködés és párbeszéd elmélyítése, valamint az ésszerű felhasználás kereteinek megteremtése.

Az euroatlanti biztonsági intézmények közül a NATO és az EBESZ elsősorban a környezeti problémák kapcsán kialakuló konfliktushelyzetek lehetőségére és kezelésére fordít figyelmet. Utóbbi a vegyi vagy nukleáris szennyezések megelőzésére és felszámolására, a nemzetközi környezetvédelmi együttműködések kialakítására, továbbá a válságokat követő rehabilitáció környezeti dimenziójára helyezi a hangsúlyt. Az Európai Unió vezető szerepet vállal a globális környezeti veszélyekkel szembeni harcban. Egyik legaktívabb résztvevője a Kiotói Jegyzőkönyv magvalósításának, számos területen küzd a biodiverzitás megőrzéséért és 2002-ben Víz az életért néven programot indított a tiszta vizet és a megfelelő csatornázást leginkább nélkülöző területek megsegítésének érdekében.