Víz világnapja

VÍZ VILÁGNAPJA – március 22.
A VÍZ VILÁGNAPJÁ-nak megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá, felhívva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben.
Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét.
Azóta ezen a napon minden évben kiállításokkal, rendezvényekkel emlékeztetik az embereket Földünk és életünk egyik legnagyobb kincsére, arra ami az utóbbi években talán fontosabb lett, mint eddig bármikor.
A víz a Föld legjellegzetesebb alkotóeleme. Mintegy előkészítette az élet kialakulását, és ma is minden élőlény alapvető építőeleme. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a legfontosabb erőforrás, amit a Föld az emberiségnek nyújt. Sajnos az emberek sok esetben elég rövidlátóak a víz védelmével kapcsolatban. Nem fordítanak elég figyelmet a vízkészletekkel való gazdálkodásra, a vizek tisztaságának védelmére.

A világ népességének csaknem egyharmada kénytelen szembenézni az egyre fokozódó vízhiánnyal. A vízkészletek drasztikus csökkenése és a pazarló vízhasználat következményei rendkívül súlyosak lehetnek mindenkire nézve a jövőben.

Az Érd és Térsége Víziközmű Kft. jó kapcsolat kialakítására és ápolására törekszik a helyi oktatási intézményekkel. Kommunikációs tevékenységének, és azon belül rendezvényeinek egyik legfontosabb célcsoportja a felnövekvő generáció.
Egy hosszú távon és felelősen gondolkodó szolgáltató cégnek nem csupán szolgáltatnia kell, hanem a társadalom környezeti felelősségéből is részt kell vállalnia.
Az ÉTV Kft. és szakmai befektetői, a Veolia Víz Zrt. és a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. fontos feladatának, s egyben társadalmi felelősségvállalása részének tartja, hogy a felnövekvő generációkat megtanítsa a tiszta víz megbecsülésére, a környezetgazdálkodás megértésére és támogatására.
Ennek érdekében 2007. március 22-én és 23-án nyitottuk meg a Víz világnapján az érdi Duna-parti vízmű telep kapuját, s mutattuk meg a több mint, 300 kisiskolásnak egyaránt, hogyan jut el az emberekhez a vízcsapon keresztül a bármikor rendelkezésre álló, tiszta és egészséges ivóvíz. Szakemberek segítségével a valóságban ismerkedhettek meg a víz körforgásával, az ivóvíz „előállításától” egészen a szennyvíz megtisztításáig.